2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Elloptak egy öttonnás szoborcsoportot (!) a román fémtolvajok Belgiumban

Olyan hajmeresztő bűncselekményről adott hírt a brusselstimes.com hírportál, hogy még az irodai kávégőz is megállt a levegőben: a helyi rendőrség azzal gyanúsít egy román állampolgárokból álló bűnbandát, hogy elloptak egy öt tonnát nyomó, bronzból készült szoborcsoportot, amely a város egyik szimbólumának számított.

Az alkotás eredetileg Brugge főterén, egy szökőkút mellett állt, de a tér felújítása miatt egy időre elköltöztették onnan egy kevésbé forgalmas utcába, aztán lába kelt.

Az említett portál szerint a fémtolvajokból álló bűnbanda évek óta aktív a környéken, de a rendőrségnek mindeddig nem sikerült terhelő bizonyítékot gyűjtenie ellenük.

Három gyanúsítottat már előállítottak, a szobor azonban nem került elő, a rendőrség szerint valahol egy Hollandiában már be is olvasztották.

Forrás: Foter.ro

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!