2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

„Fényünnepre” cenzúráznák, megfosztanák keresztény jellegétől a karácsonyt

A közeledő karácsony egyre nagyobb indulatokat kavar Észak-Európában, pedig a szeretet ünnepe a békéről és a családokról szól. Finnországban és Svédországban a korábbi évekhez hasonlóan a befogadott migránsokra és a más vallásúak érzékenységére való tekintettel több döntéshozó is átírná a nemzeti karácsonyi hagyományokat.

Az egyik változás az lenne, hogy átneveznék a karácsonyi vásárt télvásárnak, amellyel gyakorlatilag teljesen elvennék a karácsonyi funkcióját

– számolt be az M1 tudósítója.

Hozzátéve, a módosítók leginkább azt sérelmezik, hogy ezeken a vásárokon hagyományos, valláshoz köthető karácsonyi jelképeket lehet kapni.

December 13-án Szent Lúcia ünnepét tartják Finnországban, amelyet eddig egy szőke hajú kislány által vezetett körmenet kísért. Majd ezt később egy fekete bőrű fiúval cserélték ki, most azonban már csak fényünnepet szeretnének az ünnep kritizálói.

Idén először vetődött fel az is, hogy az iskolák ünnepeit nem tarthatnák meg a templomokban, hiszen ez „sokakat sérthet”. A vallásszabadságra tekintettel ezeket máshol kellene tartani a kritikák szerint – fűzte hozzá a tudósító.

Egyelőre úgy tűnik, a legtöbben továbbra is megtartják a karácsonyi hagyományokat és ünnepeket Észak-Európában. A megkérdezettek azt mondták,  a karácsony a szeretet és a család ünnepe már hosszú ideje, amelyet nem lehet kiírni a történelem múltjából és jelenéből sem.

Forrás: Hirado.hu

Kapcsolódó:

500 rendőrnek kell védeni a strasbourgi karácsonyi vásárt 📺

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!