Demeter Márta (LMP) arról beszélt napirend előtt, szakértői előrejelzések szerint egy válság küszöbén állunk, de még nem lehet tudni, hogy ciklikus, vagy mély, hosszan ható visszaesésről lesz szó.
Azt firtatta:
hajlandó-e végre a magyar kormány az emberek érdekeit szem előtt tartani és ennek alapján dönteni a válságkezelésről.
Úgy vélte: a kormány feltétel nélküli kiszolgálója a nagyvállalatoknak, a saját oligarcháit hozza helyzetbe és alacsonyan tartja béreket. Így csődbe viheti az országot egy válság – értékelt. Gazdasági fordulatot sürgetett, szerinte a mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára támogatási rendszert kell kialakítani.
Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a magyar gazdaság egészséges és kiegyensúlyozott pályára állt 2013-ban. Felhívta a figyelmet arra:
a reálkeresetek év első 8 hónapjában több mint 7 százalékkal növekedtek.
Kijelentette: az LMP-s képviselő állításával szemben Magyarország teljesítménye kimagasló az EU-ban, ami a kormányzati intézkedéseknek, az adó- és a bérmegállapodásnak, a versenyképességi programnak, az otthonteremtési támogatásnak, a beruházásoknak, a foglalkoztatás és a lakossági fogyasztás növekedésének, az exportkapacitások bővülésének, illetve az uniós források hatékony felhasználásának köszönhető.
Hozzátette: a munkaerő-tartalékok kihasználására, termelőkapacitást bővítő beruházásokra és hatékonyságot javító technológiai fejlesztésekre van szükség a növekedés fenntartásához.
Forrás: Demokrata nyomán
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.