Magyar Emmy-díj született a 2019-es Nemzetközi Emmy-díjátadón. A díj történetében először magyar film, az Örök tél című történelmi alkotás nyerte az elismerést.
A főszerepet játszó díjazott, Gera Marina a Szovjetunió áldozatai emlékének ajánlotta elismerését.
„Jó estét! Jó reggelt, Magyarország! Ma emlékezünk meg mindazokról a magyar áldozatokról, akik a Szovjetunióban szenvedtek, így szeretném ezt a díjat az ő emléküknek ajánlani. Köszönöm apámnak – nem a biológiainak, hanem az igazinak – mindazért a kemény munkáért, amit együtt végigcsináltunk, hogy a legjobbat kihozzam a professzionális életemből. Köszönet a férjemnek, Leventének; köszönet a filmes csapatnak és a színészgárdának, a producereknek” – mondta el köszönőbeszédében Gera Marina, aki az Emmy legjobb színésznőnek járó díját kapta meg New Yorkban az Örök tél című filmben nyújtott szerepéért.
Emellett megköszönte édesapjának (ahogy ő mondja, „nem a biológiainak, hanem az igazinak”), illetve férjének és az Örök tél című film stábjának, hogy segítették őt munkájában. A színésznő a film rendezőjét, Szász Attilát külön is kiemelte: azt mondta, a most kapott Emmy igazából megosztva az ő közös díjuk.
https://youtu.be/ya-b8yXiBOc
A 1973-ben alapított Nemzetközi Emmy-díj
azokat a legjobb televíziós produkciókat díjazza, amelyek az Egyesült Államokon kívül születtek. Az idei díjátadón a díj történelmében először magyar film is díjazásra került.
Az Örök tél című történelmi dráma főszereplője, Gera Marina nyerte a legjobb színésznő díját.

Az Örök tél egy 2017-ben forgatott második világháború végén játszódó magyar történelmi filmdráma. A megszálló oroszok által Gulágokba hurcolt áldozatoknak állít hiteles emléket. A film
Szász Attila rendezésében készült,
Köbli Norbert forgatókönyvíróval a
Szupermodern Studio Budapestben.
A film elkészültét a
Gulág Emlékbizottság támogatta, és 2018. február 25-én, a kommunista diktatúrák áldozatainak az emléknapján mutatták be a
Duna Televízió műsorán.
Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán gratulált Gera Marinának és az egész stábnak.Aki még nem látta, itt megtekintheti:
https://mediaklikk.hu/video/orok-tel/ Forrás: Hunhír - Médiapiac
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.