2025. december 23. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

Jogerősen öt év börtönre ítélték Kocsis Istvánt

Jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte a hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel vádolt Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. korábbi vezérigazgatóját kedden a Kúria.A Pécsi Ítélőtábla Krémer László vezette tanácsa még márciusban társtettesként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelésben és sikkasztásban találta bűnösnek. Az elsőrendű vádlottat mellékbüntetésként öt évre eltiltották a közügyektől, valamint gazdasági társaság vezetői tisztségének betöltésétől is. Az ügy másodrendű vádlottját bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt három év szabadságvesztésre és az MVM részére negyvennyolcmillió forint kártérítés megfizetésére, a harmadrendű vádlottat pedig bűnsegédként elkövetett sikkasztás, illetve pénzmosás miatt két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a másodfokú bíróság. Kocsis Istvánt és Szász Andrást a táblabíróság egyúttal arra is kötelezte, hogy tizenöt napon belül ötmillió-ötvenezer eurós kártérítést és annak késedelmi kamatát fizesse meg az MVM részére. Mivel Kocsist elsőfokon felmentették, a két ellentétes ítélet miatt megnyílt a lehetőség, hogy az ügy a Kúrián folytatódjon, amely a táblabíróságnak adott igazat és helybenhagyta a márciusi döntést.   A Fővárosi Főügyészség korábban hat ember ellen emelt vádat bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, sikkasztás, pénzmosás és orgazdaság miatt, azt állítva: munkájuk során előnytelen szerződéseket kötöttek, az MVM-nek tizenötmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak, amelyből tizenkétmilliárd térült meg. Tevékenységüket szerbiai erőműfejlesztések, energianád-programok, tanácsadói szerződéskötések, s egyebek mellett szállodavásárlás miatt kifogásolták a hatóságok. A határozat több, mint két órán keresztül tartó indokolásában Krémer László kiemelte: a tábla nem állapította meg, hogy a bűncselekményeket a vádlottak bűnszervezetben követték volna el. A megváltoztatott ítéletben a bíróság ismertette, hogy a büntetőeljárási törvény lehetőséget ad a másodfokú bíróságnak arra, hogy az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítás adataiból eltérő következtetést vonjon le.Forrás: Pestisracok.hu

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!