A Demokratikus Koalíció szerint Orbán az űrbe menekül a kudarcos kormányzásából. Hozzáteszik: az űrhajózásra szánt 10 milliárd forintot a kormány akár el is égethetné, vagy odaadhatná Mészáros Lőrincnek is, mert az ország semmilyen hasznát nem fogja látni a miniszterelnöki terveknek.
"Szijjártó Péter szerint nagyjából 10 milliárd forintba fog kerülni, hogy az ország magyar űrhajóst küldjön az űrbe, nyíltan vállalva, hogy ebben is az oroszokkal fogunk együttműködni"
- írja a DK.

"Az Orbán-kormány friss űrkutatási tervei az autokráciák nagyravágyó terveinek minden elemét ötvözik: a "bölcs vezető" ambíciói már a sztratoszféráig érnek, a hangzatos tervek árnyékában azonban működésképtelen iskolák és kórházak, alacsony bérek és nyugdíjak, valamint a mindent átszövő korrupció példázzák a hatalom valódi képességeit" - véli a párt.
A Demokratikus Koalíció szerint Orbán az űrbe menekül a kudarcos kormányzásából; amíg a magyar űrhajózásról sző terveket, addig sem kell az ország problémáival foglalkoznia. A DK szerint az űrhajózásra szánt 10 milliárd forintot a kormány akár el is égethetné, vagy odaadhatná Mészáros Lőrincnek is, mert az ország semmilyen hasznát nem fogja látni a méregdrága és talán soha meg nem valósuló miniszterelnöki terveknek.
Ez a párt sokadik botrányos megnyilatkozása a héten. Mutogatnak a kórházakra is, de az újonnan épülő szuperkórházat meg nem szavazzák meg a DK-sok.
Forrás: Hírháttér
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.