2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Németország úgy kitoloncolt 28 ezer migránst, hogy máig ott élnek

Korábban már több alkalommal is kitoloncolt migránsok ezrei élnek Németországban - közölte a Welt am Sonntag című vasárnapi lap a német kormány adataira hivatkozva.
A lap úgy tudja, hogy összesen 28 283 olyan, 2012 óta beutazott bevándorló tartózkodik jelenleg Németországban, akit kitoloncoltak, vagy önként elhagyta az országot, de ennek ellenére visszatért, és legalább egy újabb menedékkérelmet terjesztett elő. Október 30-i adatok szerint a menedékjoggal visszaélők jelentős többsége (22 050) eddig egy alkalommal tért vissza Németországba, és terjesztett elő újabb menedékkérelmet. 4916 bevándorlónak viszont a jelenlegi a harmadik próbálkozása, 1023-nak pedig már a negyedik, sőt 294 esetben már legalább az ötödik. A Welt am Sonntag ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy ez a személycsoport elenyésző részét alkotja a menedékkérőknek. A német statisztikai hivatal szerint ugyanis 2010 és 2018 között 1,78 millió menedékkérő érkezett Németországba. Horst Seehofer német belügyminiszter november elején jelentette be, hogy tovább szigorítják a határellenőrzést, és keményebben lépnek fel a menedékjoggal visszaélőkkel szemben Németországban, miután felháborodást okozott Ibrahim Mirinek, egy közel-keleti eredetű bűnözői csoport kitoloncolt vezetőjének a visszatérése. A szigorítás keretében bevezetik a többi között azt is, hogy kitoloncolási őrizetbe kell venni mindazokat, akik kitiltásuk ellenére visszatérnek Németországba, hogy menedékjogi kérelmet nyújtsanak be. MTI
 

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!