2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Megbukott és lemondott a hazánkat kritizáló finn miniszterelnök

Belebukott a két és fél hetes sztrájkhullámból kormányválságba torkolló, immár a belpolitikai stabilitást veszélyeztető eseményekbe Antti Rinne finn szociáldemokrata kormányfő.A baloldali, bevándorláspárti politikus miközben az Európai Unió soros elnökségét betöltő Finnország vezetőjeként - a jogállamiság ürügyén - állandóan Magyarországot és kisebb mértékben a többi közép-kelet-európai államot kritizálja, addig otthon egy nagyobb sztrájkkal sem tud mit kezdeni. Finnországot egy ötpárti baloldali koalíció kormányozza - a szociáldemokraták, a zöldek, a liberálisok, a szélsőbaloldaliak és a svéd kisebbség szociálliberális politikai tömörülésének a részvételével. A sztrájkhullám és a szociáldemokraták hozzá nem értése miatt azonban a liberális Centrumpárt kihátrált a Rinne vezette koalícióból. Ennek következtében benyújtotta lemondását a finn miniszterelnök, Sauli Niinisto államfő pedig elfogadta azt.
Megbukott az Antti Rinne szociáldemokrata miniszterelnök által vezetett baloldali kormánykoalíció, miután a két és fél héten át tartó, a postások által kirobbantott sztrájkhullám kezelése miatt pénteken lemondásra kényszerült az önkormányzati ügyekért és postáért felelős párttársa, Sirpa Paatero szociáldemokrata miniszter. A munkabeszüntetés kiterjedt más ágazatokra is, mint például a légiközlekedés és a tengeri fuvarozás.Katri Kulmuni, a Centrumpárt elnöke hétfőn azt mondta, hogy
pártja továbbra is elkötelezett a baloldali koalíció fenntartása iránt, de nem bízik Rinnében, és ebből a szociáldemokratáknak le kell vonniuk a megfelelő következtetéseket.
Sajtóértesülések szerint Rinne utódját december 12-én választják meg a szociáldemokraták kongresszusán.Forrás: Origo nyomán

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!