2025. december 23. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

Dübörög a kommunizmus Budapesten: Kirúgják Karácsonyék az FKF vezérét

Budapest főpolgármestere a Facebookon jelentette be, hogy kezdeményezte Nagy László Albert felmentését.
Holnapi hatállyal kezdeményeztem az FKF vezérigazgatójának felmentését”
– közölte Karácsony Gergely közösségi oldalán szerda este. A főpolgármester azt a cikket kapcsolta bejegyzéséhez, amely szerint a főváros csak most tudta meg, hogy Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. az új közgyűlés alakuló ülése előtt két évre szóló, másfél milliárd forint értékű szerződést írt alá egy, a Mészáros-csoporthoz tartozó céggel. A vállalkozás feladata pernyeszállítás lesz.A Budapest-portálra kikerült fővárosi közlemény szerint Karácsony Gergely döntését a főpolgármesteri szerződéskötési moratórium megszegése indokolja. Azt is írták, hogy a döntés után az FKF vezetését, a céget érintő átalakulási folyamat lezárultáig, az új felügyelőbizottsági elnök, Mártha Imre szoros felügyelete mellett, a cég eddigi vezető jogtanácsosa veszi át. Karácsony Gergely már hétfőn arról beszélt a HVG-nek, hogy elégedetlen azzal, ahogyan a Nagy László Albert vezette FKF aznap a hóhelyzetet kezelte, ennek pedig következményei lesznek.
  (HVG)

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!