Két év próbára bocsájtásra ítélte becsületsértés miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság az LMP egyik ülésén verekedő Sallai Róbert Benedeket, közölte Facebook-oldalán Hadházy Ákos. A párt etikai bizottságának április 14-i ülésén Sallai fellökte Hadházyt, aki a radiátornak esett, beverte a fejét, és elájult, mentőt kellett hívni hozzá.
Ezt követően
Sallai tagadta, hogy verekedett volna, szerinte Hadházy csak eljátszotta, hogy megütötte.

Hadházy a feljelentését és a bírósági eljárást is egyrészt ezzel indokolta: tisztázni akarta, hogy ő nem tett semmit.
"Én semmit nem csináltam, nem dulakodtam, hanem SRB odarohant és lelökött a székről. Ezt a kamera felvétele bizonyította. Örülök, hogy ennek vége van!,"
írta posztjában.
Forrás: Soros-blog
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.