Látogatásának egyik oka az egyre növekvő antiszemitizmus Németországban
– írja a The Times of Israel.

Még indulása előtt azt mondta, az antiszemitizmus és a gyűlölet más formái ellen való harc kormánya fő célkitűzése.
Üdvözölte a német szövetségi tartományok által összeadott 60 millió eurós támogatást az Auschwitz-Birkenau Alapítvány részére.
A német kancellár Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, helyettese, valamint a múzeum igazgatója társaságában sétált át a haláltábor bejárata felett lévő hírhedt felirat alatt.

Merkel egyperces néma tiszteletadással emlékezett meg a „halálfalnál”, ahol több ezer fogvatartottat lőttek agyon.
„Mély szégyenérzet fog el a németek által itt elkövetett barbár bűntettekért” – idézte Merkelt a távirati iroda. Szerinte a történtek miatt Auschwitzban „csendben kellene maradni”. „Hiszen milyen szavakkal írható le ez a gyász, az itt meggyilkolt, megkínzott, elpusztult emberek szenvedése?” – tette fel a kérdést.
Elmondta: a tetteseket egyértelműen néven kell nevezni, ezért fontos hangsúlyozni, hogy Auschwitz „németek által irányított német haláltábor volt”, miután a lengyelországi Oswiecim városát 1939-ben bekebelezte a harmadik birodalom.
A lengyel kormányfő arról beszélt: aki közömbös a történelemhamisítással szemben, az bűnrészes a hazugságokban. A miniszterelnök a második világháború idején üldözött zsidókat mentő lengyel Zofia Kossak-Szczucka szavait idézte.
„Ma elmondhatjuk magunkról: aki közömbös a történelem meghamisításával szemben, társszerzője az ilyen hazugságoknak” – jelentette ki Morawiecki, aki feltehetőleg arra is utalt, hogy a német sajtó gyakran „lengyel haláltáborként” emlegeti Auschwitzot.
„A látogatás különösen fontos figyelemfelhívás a szolidaritásra egy olyan korban, amikor a holokauszt-túlélők antiszemita támadások áldozatai, és gyűlölködő leveleket kapnak”
– mondta Christoph Heubner, az Auschwitz Nemzetközi Tanács helyettes vezetője.
Merkelt látogatásán elkísérte egy 87 éves holokauszt-túlélő, Bogdan Stanislaw Bartnikowski, Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke és Josef Schuster, a Német Zsidók Központi Tanácsának vezetője is.
Fordította: VilagHelyzete
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.