2026. január 13. - Veronika
Időjárás ikon -4° -4°
EUR 386.07 :
USD 330.48 :

A franciáknál már a Betlehem felállítását is betiltanák

Évek óta áll a bál a jobboldali politikus, Robert Ménard vezette Béziers-ben. 2014 óta minden évben heves vitát vált ki a városban felállított Betlehem, ami a balliberálisok szerint támadást jelent a közintézmények vallási semlegessége ellen.Már öt éve, amióta megválasztották Robert Ménard-t a dél-franciaországi város, a Languedoc-Roussillon megyében található Béziers polgármesterévé, minden decemberben hatalmas vita van a betlehem miatt, amit a polgármesteri hivatal előcsarnokában állítanak fel. A balliberális „jogvédők” szerint ugyanis a betlehem sérti a közintézmények vallási semlegességét. Ezt annyira komolyan gondolták, hogy 2014-ben bírósághoz fordultak, és végül a bíró az egyház és az állam szétválasztásáról szóló 1905-ös törvény 28-as cikkelyére hivatkozva elrendelte a Betlehem eltávolítását a polgármesteri hivatal épületéből. A döntést azonban megfellebbezte a város első embere, és Montpellier közigazgatási bírósága gyorsított eljárás keretében elutasította a betlehemi szoborcsoport eltávolítására beadott kérelmet. Ötoldalas ítéletében Marianne Hardy bíró azzal indokolta döntését, hogy nem találta bizonyítottnak az állítást, mely szerint a betlehem előcsarnokban történő elhelyezése aláássa a szekularizmus és a semlegesség elvét. Robert Ménard polgármester üdvözölte a döntést, mert szerinte a városban örülnek a betlehemnek.Forrás: V4NA nyomán

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!