Botka László bejelentése szerint tíz balliberális vezetésű megyei jogú város szövetséget kötött egymással. A nyilatkozat alapján ez a szövetség azonban nem azonos a korábban beharangozott Szabad Városok Szövetséggel.„Tíz megyei jogú város polgármestere a mai napon szövetséget kötött egymással hazánk jövője érdekében. Közös értékek és stratégia mentén az a célunk, hogy Magyarország igazságos, szolidáris és szabad otthona legyen minden magyarnak „- írja a balliberális vezetésű megyei jogú városok között létrejött politikai jellegű szövetség létrehozását bejelentő Facebook bejegyzésében a szegedi polgármester, Botka László.
Az együttműködés aláírói: Botka László (Szeged), Csőzik László (Érd), Fekete Zsolt (Salgótarján), Márki-Zay Péter (Hódmezővásárhely), Mirkóczi Ádám (Eger), Nemény András (Szombathely), Péterffy Attila (Pécs), Pintér Tamás (Dunaújváros), Szücsné Posztovics Ilona (Tatabánya) és Veres Pál (Miskolc).
A legújabb balliberális összefogást bejelentő lakonikus rövidségű nyilatkozat legérdekesebb része az az, hogy egyáltalán nincs benne szó sem a 2019.márciusában már egyszer hivatalosan létre is hozott Szabad Városok Szövetségéhez, sem pedig a Karácsony Gergely-féle fővároshoz, illetve a balliberális politikai pártokhoz fűződő viszonyról.
Az ellenzéki vezetésű megyei jogú városok önálló szövetségalkotásából arra lehet következtetni, hogy ez a szövetség feltételezhetően önálló lobbi erőként kívánja majd érvényesíteni az akaratát a 2022-es általános választás előtti összellenzéki szövetségkötést megelőző alkufolyamatban.
A Szabad Városok Szövetségéről az október 13-ai választások óta csak az MSZP nyilatkozott és ők is csak egy alkalommal novemberben. Azóta nincs hír az országos ellenzéki összefogásnak erről a szervezetéről, ahogy az ettől az együttműködéstől elvárt új országos ellenzéki médiumokról sem.
Egyelőre sem Botkák sem pedig a balliberális ellenzéki pártok nem nyilatkoztak az új ellenzéki formációról. Novemberben Fekete-Győr András Momentum elnök a Népszavának még azt mondta, reméli, hogy 2022-től egy politikai közösségben folytatják majd Botka Lászlóval, Hadházy Ákossal és Szél Bernadettel. Ez alapján akár az is lehet, hogy a Momentum áll az új szövetség mögött, ami ha igaz, akkor alaposan átrajzolhatja a balliberális ellenzéken belüli viszonyokat.Forrás: Magyar Hírlap Összefogás helyett klikkesedés a balliberális ellenzék soraiban?
Botka László bejelentése szerint tíz balliberális vezetésű megyei jogú város szövetséget kötött egymással. A nyilatkozat alapján ez a szövetség azonban nem azonos a korábban beharangozott Szabad Városok Szövetséggel.„Tíz megyei jogú város polgármestere a mai napon szövetséget kötött egymással hazánk jövője érdekében. Közös értékek és stratégia mentén az a célunk, hogy Magyarország igazságos, szolidáris és szabad otthona legyen minden magyarnak „- írja a balliberális vezetésű megyei jogú városok között létrejött politikai jellegű szövetség létrehozását bejelentő Facebook bejegyzésében a szegedi polgármester, Botka László.
Az együttműködés aláírói: Botka László (Szeged), Csőzik László (Érd), Fekete Zsolt (Salgótarján), Márki-Zay Péter (Hódmezővásárhely), Mirkóczi Ádám (Eger), Nemény András (Szombathely), Péterffy Attila (Pécs), Pintér Tamás (Dunaújváros), Szücsné Posztovics Ilona (Tatabánya) és Veres Pál (Miskolc).
A legújabb balliberális összefogást bejelentő lakonikus rövidségű nyilatkozat legérdekesebb része az az, hogy egyáltalán nincs benne szó sem a 2019.márciusában már egyszer hivatalosan létre is hozott Szabad Városok Szövetségéhez, sem pedig a Karácsony Gergely-féle fővároshoz, illetve a balliberális politikai pártokhoz fűződő viszonyról.
Az ellenzéki vezetésű megyei jogú városok önálló szövetségalkotásából arra lehet következtetni, hogy ez a szövetség feltételezhetően önálló lobbi erőként kívánja majd érvényesíteni az akaratát a 2022-es általános választás előtti összellenzéki szövetségkötést megelőző alkufolyamatban.
A Szabad Városok Szövetségéről az október 13-ai választások óta csak az MSZP nyilatkozott és ők is csak egy alkalommal novemberben. Azóta nincs hír az országos ellenzéki összefogásnak erről a szervezetéről, ahogy az ettől az együttműködéstől elvárt új országos ellenzéki médiumokról sem.
Egyelőre sem Botkák sem pedig a balliberális ellenzéki pártok nem nyilatkoztak az új ellenzéki formációról. Novemberben Fekete-Győr András Momentum elnök a Népszavának még azt mondta, reméli, hogy 2022-től egy politikai közösségben folytatják majd Botka Lászlóval, Hadházy Ákossal és Szél Bernadettel. Ez alapján akár az is lehet, hogy a Momentum áll az új szövetség mögött, ami ha igaz, akkor alaposan átrajzolhatja a balliberális ellenzéken belüli viszonyokat.Forrás: Magyar Hírlap

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.