Elég vastag bőr van a pofáján a DK elnökének. Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalását - ezzel az idézettel - a kormánynak címezte.A DK elnöke szerint emberi és politikai aljasság napján a színház törvénnyel azt mutatja meg a kormány, hogy nincs határa annak az erőszaktevésnek, amit meg tudnak tenni.

„Amíg embernek hitvány, magyarnak nem alkalmas”- ezt az üzenetet szánta megfontolásra a Fidesznek Gyurcsány karácsony közeledtével.
A válaszadás joga Dömötör Csaba államtitkárt illette meg, aki Gyurcsány hitványsággal kapcsolatos megjegyzésére a 2006-os tüntetések rendőri túlkapásokat hozta fel, hányan rokkantak meg ennek következtében.
„Tudja mi az, hogy gazemberség, hitványság? Hogy a mögötte ülő képviselők egy egy pólóban az otthonápolásra hivatkoznak. Volt egy éve szavazás, de nem szavazták meg, itt fel-alá szaladgáltak”
– mondta Dömötör, utalva arra, hogy 2018-ban akkor szavaztak a kérdésről a Parlamentben, amikor az ellenzék megpróbálta megakadályozni a szavazásokat.
„Nincs annyi vicceskedő videó, ami ezt feledtetné”
- mondta Dömötör, majd leszögezte, hogy
nem adják a kormányzati és gazdasági rudat a „szemkilövető kezébe”.
„Egy dologban biztos lehet: a mi politikai közösségünk résen lesz. Úgy látom, maguk minden eszközt bevetnek majd, de mi bele fogunk állni a küzdelembe” - válaszolt az államtitkár a DK elnökének.
Forrás: ATV nyomán
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.