Lassan járványszerűen terjednek a halálos bűncselekmények. A 2 embert csak mindössze egy nappal azután ölték meg, hogy Malmöben szintén bandaleszámolásban gyilkoltak meg egy embert. Az áldozatról és a tettesekről is szép kis bűnlastromot vezetett már a rendőrség a multikulturalizmus fellegvárában.A bandaerőszak a svéd nagyvárosokban központi kérdéssé vált, miközben a robbantásos támadások száma is növekedett.
Miközben a szociáldemokrata kormány megígérte, hogy megoldja a problémát, a svéd lakosságnak csak körülbelül 8 százaléka gondolja úgy, hogy nyugodtan bízhat abban, hogy a svéd kormány majd megoldja ezt a súlyos problémát.
Fordította: Vilaghelyzete Fb oldal 