2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Elvetette a light marihuána legalizálását az olasz parlament

Nem támogatta az úgynevezett "light marihuána" forgalmazásának engedélyezését a római parlament felsőháza, amely a kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) szorgalmazta intézkedésről még szavazásra sem engedte a kérdést - jelentette az olasz sajtó december 17-én, kedden.A marihuána-kereskedelem liberalizációjáról szóló javaslat eredetileg a jövő évi költségvetési csomagban szerepelt, de kikerült belőle, még a pénzügyi törvényről tartott voksolás előtt.A hétfő este elvetett javaslat a kannabinoid THC-ből legfeljebb 0,5 százalékot tartalmazó termékek legalizálását kezdeményezte. A tervezet mögött az M5S állt, korábbi koalíciós partnere, a Matteo Salvini vezette jobboldali Liga határozottan ellenezte. Salvini úgy vélekedett, hogy a legalizálással az állam kábítószer-kereskedővé válik.Olaszországban a korábbi balközép kormány idején, 2017-ben már engedélyezték kannabisz-termékeket áruló üzletek megnyitását. Azóta mintegy háromezer üzlet működik, összesen évi 80 millió euró forgalommal. 2018-ban Matteo Salvini belügyminiszterként megpróbálta bezáratni a kannabisz-üzleteket, de az intézkedést nem tudta véghezvinni a kormányváltás miatt. Idén májusban az olasz semmitőszék is véleményt mondott, törvénytelennek ítélve a kannabisz kereskedelmét, azóta számos üzlet be is zárt.Forrás: MTI nyomán

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!