2022-re készülve egy másik, sokkalta fontosabb feladatunk az, hogy megszervezzük azt a határokon is átívelő politikai közöséget, amivel a magyarságot a XXI. század nyertesévé tesszük. Robosztus változáson megy át a világ és benne Magyarország, munkahelyek tízezrei fognak megszűnni, újak fognak létrejönni, változik a klíma, és vele együtt fokozódik majd a népvándorlás. Egyszerre kell tehát választ adnunk globális, európai és nemzeti kérdésekre ahhoz, hogy az új korszak egyik sikeres közössége legyünk!"Forrás: Hírháttér "OKTÓBER 13-A ÓTA HISZEM, HOGY 2022-BEN KORMÁNYT, KURZUST, ÉS RENDSZERT TUDUNK VÁLTANI" - kezdi csupa nagybetűvel Facebook bejegyzését a Momentum elnöke."2020 az építkezés éve lesz. A jövő évben egyik feladatunk az lesz, hogy a kistelepülések világa köré épített narancssárga falon áttörjünk. Nagyon gyorsan növekszik a Momentum Mozgalom a nagyvárosokon kívüli világban. Hajdú-Bihar vagy Zala megyei kistelepüléseken, mint például Vámospércs vagy Cserszegtomaj, a Momentum megyei listán 20-25 százalékot kapott, Cserszegtomajon pedig polgármestert is adott.
2022-re készülve egy másik, sokkalta fontosabb feladatunk az, hogy megszervezzük azt a határokon is átívelő politikai közöséget, amivel a magyarságot a XXI. század nyertesévé tesszük. Robosztus változáson megy át a világ és benne Magyarország, munkahelyek tízezrei fognak megszűnni, újak fognak létrejönni, változik a klíma, és vele együtt fokozódik majd a népvándorlás. Egyszerre kell tehát választ adnunk globális, európai és nemzeti kérdésekre ahhoz, hogy az új korszak egyik sikeres közössége legyünk!"Forrás: Hírháttér

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.