2024. május 06. - Frida, Ivett
EUR : 389.79
USD : 362.83
Időjárás ikon23°13°

Győri gyerekgyilkosság - Völner: működési zavarok vannak a bírósági rendszerben

A bíróságoknak is mindig figyelembe kellene venniük a társadalom elvárását és a családok védelmét, és ezek alapján kellene meghozniuk a lehető legszigorúbb döntést - mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára december 20-án, péntek reggel az M1 aktuális csatornán.  Völner Pál felidézte, a győri gyerekgyilkosság elkövetőjét korábban azért ítélték szabadságvesztésre, mert kalapáccsal bántalmazta az ágyban fekvő élettársát. A bíróság ebben az ügyben öttől tíz évig terjedő börtönt szabhatott volna ki, de a legcsekélyebb büntetés mellett döntött, és később még ebből is elengedtek, hiszen az ítélethirdetés után két évvel a férfi már szabadlábon volt. Hozzátette, a gyermekek felügyeleti jogát ugyan megvonták a férfitől, de a láthatást engedélyezték neki. Hiába fellebbezett az ügyészség a döntés ellen, a bíró ennek ellenére kiengedte a férfit.   Az államtitkár szerint a bíróságokra 1990 óta folyamatos nyomást helyez az a civil szervezetek által erőltetett szemlélet, miszerint az elkövető is áldozat.   Kitért arra is, egész Európában a magyar büntetőjog az egyik legszigorúbb, de ez nem elég, hiszen a jogszabályokat a bíróságoknak alkalmazniuk is kell.   Völner Pál a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában úgy fogalmazott, a felsorolt problémák azt támasztják alá, hogy működési zavarok vannak a bírósági rendszerben. Hozzátette, az igazságügyi miniszter által az ügyben kezdeményezett vizsgálat nyomán biztosan lesznek olyan intézkedések - akár a felelősség, akár a szabályozás tekintetében -, amelyek a jövőben szűkítik az ilyen esetek lehetőségét.  Forrás: MTI
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató