2025. december 24. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Salvini Milánóban: "nem engedhetünk teret azoknak, akik karddal akarják meghódítani a világot"

Matteo Salvini újra bizonyította, hogy nem kér az erőszakos iszlamizációból.
„A nyugati kereszténység utolsó esélye vagyunk, nem engedhetünk teret azoknak, akik karddal akarják meghódítani a világot"
– mondta a Liga milánói kongresszusán Matteo Salvini. A politikus egy jászollal is fotózkodott.
A Liga milánói pártkongresszusán Matteo Salvini, a párt vezetője figyelmeztette a jelen lévő ötszáz delegáltat, hogy
a jelenlegi történelmi pillanatban egy globális harc van folyamatban, amelyet elveszíthetnek. Időnként az az érzésem, nem mindenki van tisztában azzal, hogy globális harcban állunk, hanem csak a kicsinyes érdekeiért csatázik
–fogalmazott a volt belügyminiszter. Felhívta a Liga politikusainak figyelmét,
a nyugati kereszténység utolsó esélye vagyunk, számítanak ránk.
A párt vezére kemény szavakat intézett az olasz papokhoz is:
Az a plébános, aki a ramadán rendelkezésére bocsátja templomát, nem a saját hite és vallása iránt tiszteletlen, hanem bűncselekményt követ el gyermekeink jövője ellen. Nem engedhetünk teret azoknak, akik karddal akarják meghódítani a világot".
Ezt követően Salvini egy olyan képet töltött fel a közösségi oldalára, amin egy jászollal áll a kezében. A képhez azt írta,
Olaszországnak kereszténynek kell maradnia.
Forrás: Origo

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!