2025. december 23. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

Vona keresztfia Karácsony előtt vallási műsort tiltott be - szánalmas magyarázkodásba kezdett

Komoly felháborodást okozott Szolnokon, hogy a helyi televízió éppen az egyik legnagyobb keresztény ünnep előtt szüntette meg népszerű ökumenikus vallási műsorát, a Napi Üzenetet. Mint ismert, a jászsági városban felemás politikai helyzet alakult ki: októberben a kormánypárti Szalay Ferenc ugyan megnyerte a polgármesteri címért vívott versenyt, azonban a képviselő-testületben az ellenzék került többségbe 10-8 arányban. Értelemszerűen ezzel a fideszes városvezetőnek rendesen megvan kötve a keze, hiszen az ellenzék jó, vagy éppen rossz szándékán múlik, hogy egy előterjesztés átmegy-e a döntéshozatalon.Négy pontban próbálta megmagyarázni a szolnoki ellenzék, hogy miért szűnt meg a korábban a Szolnok TV-n futó Napi Üzenet című ökumenikus vallási műsor éppen karácsony előtt. Visszaköszönnek az SZDSZ-es idők: nemlétező szakmai szempontokkal indokolták a döntést.Pontosan ez történt a Szolnok TV körüli kálváriában: a balliberális-jobbikos többségű képviselő-testület azt a Tóth Józsefet szavazta meg a helyi televízió élére, aki az egyik első lépéseként megszüntette a népszerű vallási műsort. Miután az Origó beszámolt a történtekről, a különféle ellenzéki pártokat egységbe tömörítő Szolnoki Többség nevű szervezet négy pontban próbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant Facebook-oldalán. Már a kiindulópont is abszurd: egy politikai pártokat összefogó szövetség mondja meg, minek kell a helyi sajtóban szerepelnie. Az SZDSZ-es időkre emlékeztető érvelés lényege, hogy
"szakmai okok" miatt törölték a keresztény műsort a csatorna kínálatából.
Indoklásuk szerint "szakmai szempontból elégtelen" volt a helyi tévén több éve futó Napi Üzenet, ezért valamikor új műsorral fognak jelentkezni. Az írásban két személyt is védelmükbe vesznek:
  • Tóth Józsefet, a Szolnok TV újdonsült főszerkesztőjét, és
  • Szotyori-Lázár Zoltánt, a Szolnok TV Zrt. újdonsült felügyelőbizottságának elnöke.
Előbbit azzal, hogy a "műsor átalakítása" nem világnézeti, hanem szakmai kérdés, utóbbit pedig úgy, hogy a posztjából adódóan nincs semmi rálátása a műsorstruktúrára. Különösen szép a történetben, hogy állítólag a Jobbikban Szotyiként becézett Szotyori-Lázár kezeli a Szolnoki Többség oldalát, magyarán saját magát vette védelembe.  Forrás: Origo

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!