A XVIII. kerületi programokból eddig nem maradhatott ki az Együtt Pestszentimréért Egyesület (EPE) helyi hagyománnyá váló előszilveszteri utcabálja. Pestszentlőrinc új, balliberális vezetésű önkormányzata azonban az idén azt közölte a szervezőkkel, hogy nem engedélyezik az esemény megrendézését.
Ujvári Miklósné, az EPE elnöke, az utcabál főszervezője lapunknak elmondta, hivatalos indoklást nem kaptak a döntés hátteréről Szaniszló Sándor polgármestertől, ezért nem érti, miért most tiltják be a 2010 előtt, tehát a szocialista–liberális városvezetés időszakában is rendszeresen megtartott utcabált. Hangsúlyozta: idén is volt engedélyük a rendezvényre, a plakátokat elkezdték nyomtatni, azonban egy hosszabb levélváltás után azt közölték vele, hogy 2019-ben elmarad az utcabál. Az EPE elnöke úgy véli, a kerületi DK-nak, annak vezetőjének, Somody László alpolgármesternek és az MSZP-s Szaniszlónak is az volt az érdeke, hogy „lenyúlják a rendezvényüket”.
[caption id="attachment_47251" align="alignnone" width="1080"]

Szaniszló Sándor[/caption]
Úgy tudjuk, az ünnepi előszilveszteri utcabál helyett egy önkormányzati rendezvényt szerveznek.
Az ügyben a Magyar Hírlap megkereste Tóth Kálmánt, a Fidesz–KDNP kerületi képviselőcsoportjának vezetőjét.
A politikus úgy kommentálta Szaniszlóék döntését:
„A balliberálisok hadat üzentek a pestszentimrei civileknek. Ami nem hozzájuk köthető, azt kiszorítják a kerületből”.
Forrás: Magyar Hírlap
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.