Kijött a Forbes szokásos összeállítása Magyarország 50 leggazdagabb emberéről. Az élbolyban nincs változás, vannak viszont új szereplők az első tíz helyen.Idén hatodik alkalommal állította össze a magyarországi Forbes a milliárdoslistáját, amelynek élén továbbra is Mészáros Lőrinc áll (407,7 milliárd forintos vagyonnal), őt követi az OTP-vezér Csányi Sándor (368 milliárddal), illetve a harmadik helyen Gattyán György (244,9 milliárd forinttal) - írja a
hvg.hu.
Mészáros és Csányi személyében magyarországi dollármilliárdosokat köszönthetünk, ugyanis az amerikai Forbes a magyar társlap mind Mészáros, mind Csányi vagyonára vonatkozó becslését auditálta, azaz mindkét vállalkozó rajta lesz a márciusi A világ milliárdosai című különszám listáján.
A három leggazdagabb magyar közül Csányi Sándornak volt a legjobb éve: ő 50 milliárd forinttal növelte idén a vagyonát, míg Mészáros Lőrinc csak 26 milliárddal.

A Forbes megjegyzi, hogy a top 10-ben akad olyan milliárdos, aki idén szerepel először a listán. Olyan sem történt még, hogy két nő is benne lenne az első 50-ben, és most került először 40 év alatti személy a legvagyonosabbak közé.

A negyedik a listán Szíjj László, a Duna Aszfalt vezére, az ötödik helyen a Demján örökösök állnak 206 milliár forinttal.
Forrás: ATV nyomán
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.