2025. december 23. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

Rekord nagyságú támogatás érkezik a magyar filmgyártásba

A kormány rekord méretű összeggel támogatja a hazai mozgóképkultúrát, hiszen az eddigi 12-13 milliárd forint után jövőre 30 százalékkal emelkedik a filmes szektor finanszírozása. A magyar mozi sikeréről és a kultúrpolitikáról Lajos Tamás producer és Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója beszélgetett.Ahogy arról a Magyar Nemzet beszámolt, a Karc FM csütörtöki műsorában, Az igazság órájá-ban, Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója és Lajos Tamás producer beszélgetett Czirják Imre műsorvezetővel a hazai filmgyártásról. A résztvevők megállapították, hogy a magyar kormány eddig sosem látott mértékű támogatással járult hozzá a hazai filmipar sikeréhez, amit számos nemzetközi elismerési is alátámaszt.   Elhangzott az is, hogy a kulturális támogatásért cserébe az állam jogosan fogalmaz meg irányelveket a kultúrpolitikában, illetve az is, hogy jövőre harminc százalékkal növekszik a szektor finanszírozása.  Forrás: Mandiner

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!