2025. december 23. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

Szegénység? A lónak a faszát azt! 64 ezret költünk szilveszterkor csak szállásra a kurva anyátokat

A magyarok szilveszterkor átlagosan 64 ezer forintot költenek szálláshelyre, ez az összeg alig két százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakában mérttől – közölte foglalási adatai alapján a Szallas.hu hétfőn.A foglalások 57 százaléka 50 ezer forint alatti, 26 százalékuk 50-100 ezer forintba kerül. A portál adatai szerint a legdrágább üdülés 885 500 forintba, a legkedvezőbb árú pedig 2950 forintba kerül. A közlemény idézte Szigetvári Józsefet, a Szallas.hu csoport vezérigazgatóját, aki jelezte, a vendégek 38 százaléka két, míg 26 százaléka egy estét tölt majd a szálláshelyen. A karácsony után szilveszterkor is erős vendégforgalomra számíthatnak a szállásadók és vendéglátók. A Szallas.hu által közvetített pénzforgalom 10 százalékkal nő, a foglalások száma pedig közel 8 százalékkal bővül tavalyhoz képest. A kikapcsolódásra vágyók jellemzően 71 nappal előre foglalták le a szilveszteri pihenés helyszínét. A legfelkapottabb belföldi úti célok között található Siófok, Hajdúszoboszló, Szeged, Eger és Budapest, és sokan látogatnak el Hévízre, Gyulára, Zalakarosra, Miskolctapolcára és Sárvárra is. Akik pedig külföldön köszöntik a 2020-as esztendőt, jellemzően Ausztria, Szlovákia síparadicsomait keresik fel, illetve Lengyelországban, Csehországban és Romániában is lesznek magyar szilveszterezők – olvasható a közleményében.

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!