Jelenleg Magyarországon 10000 lakosra megközelítőleg 70 ápoló jut. A KSH 2018. évi egészségügyi statisztikai évkönyvének adatai alapján a betöltött szakdolgozói állások száma 101 331,32 volt, míg a betöltetlen állások száma pedig 3 671,01, mely a tervezett állásokhoz képest kb. 3,6%-os hiányt jelent.
A kormány az ápolói létszám növelése érdekében számos intézkedést vezetett be, köztük ösztöndíjrendszereket, lakhatási támogatásokat és béremelési programot, melyek pozitív hatásai egyre nagyobb mértékben éreztetik hatásukat.
Forrás: MTI A nemzeti kormány 2010 óta pótolja az egészségügytől korábban elvett pénzeket, megbecsüli az egészségügyi dolgozókat, gondoskodik az ápolók, orvosok utánpótlásáról, emeli a bérüket és mindent megtesz azért, hogy ismét vonzóvá tegye az egészségügyi pályát a fiatalok számára.
Ne feledjük, hogy a Gyurcsány-korszakban az összeomlás szélére juttatták az egészségügyet, több ezer dolgozót tettek utcára, üldöztek el az országból, továbbá nem gondoskodtak a dolgozók utánpótlásáról, sőt bezárták a szakképző iskolákat, mindezzel kiszámíthatatlanná tették az egészségügyi életpályát.
Jelenleg Magyarországon 10000 lakosra megközelítőleg 70 ápoló jut. A KSH 2018. évi egészségügyi statisztikai évkönyvének adatai alapján a betöltött szakdolgozói állások száma 101 331,32 volt, míg a betöltetlen állások száma pedig 3 671,01, mely a tervezett állásokhoz képest kb. 3,6%-os hiányt jelent.
A kormány az ápolói létszám növelése érdekében számos intézkedést vezetett be, köztük ösztöndíjrendszereket, lakhatási támogatásokat és béremelési programot, melyek pozitív hatásai egyre nagyobb mértékben éreztetik hatásukat.
Forrás: MTI

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.