2025. december 25. - Ádám,Éva
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Labanc Kurz a politikai iszlám elleni harccal hitegeti az osztrákokat

A háromszáz oldalas kormányprogramban helyet kapott a külső határok védelme is. 
„Olyan kormányra van szükség, amelyik képes arra, hogy erősítse az ország pozícióját”
– mondta Kurz. Arról is beszélt: „fontos, hogy mindenkinek legyen munkahelye, csökkenjenek az adóterhek, az emberek, akik egy életen át keményen dolgoztak, megéljenek” .A politikus hangsúlyozta azt is, hogy a nemzetközi kihívások korát éljük, példaként említette a Nyugat-és Kelet-Európa közötti feszültséget és a Brexitet. Fontos feladatnak nevezte bevezetőjében az illegális bevándorlás elleni harcot, az osztrákok identitásának megőrzését, a lakosság biztonságának garantálását, valamint a klímaváltozás elleni küzdelmet is.   A kormánykoalíciós tárgyalássorozatról azt mondta: „nem volt egyszerű”, mivel két nagyon eltérő párt programját kellett egyesíteni. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy „nagyon jó eredmény” született, mivel a Néppárt, illetve a Zöldek programjából is a legjobb törekvéseket egyesítették, így főbb választási ígéreteiket mindketten megtartották. Kurz öt területet emelt ki a kormányprogramból: szerepel benne az adóterhek, köztük a személyi jövedelemadó további csökkentése, a családi adókedvezmény gyermekenként 1.500-ról 1.700 euróra történő emelése.  Szívügyének nevezte Kurz a következetes migrációs politikát:  a kormányprogramban helyet kapott többek között a külső határok védelme, ezzel együtt csökkenteni kívánják az okokat, amelyek arra késztetik az embereket, hogy elhagyják hazájukat, és helyben, hazájukban kívánnak segítséget nyújtani nekik. Ausztriában pedig a tervek szerint központokat hoznak majd létre azok számára, akik nem kaptak menedékjogot, és el kell hagyniuk Ausztriát, és a védelmi őrizetet is bevezetik majd. Kiemelt szerepet kap a kormányprogramban a politikai iszlám elleni harc is. A muszlim lányok számára 14 éves korig kiterjesztik majd a fejkendő-viselési tilalmat, hogy ezáltal is egyenlő esélyekkel vegyenek részt az oktatásban. A biztonság is hangsúlyos helyet kapott a programban, ennek érdekében   növelik majd a rendőrség létszámát, és fontos feladatnak nevezte Kurz a szövetségi hadsereg alkalmasságának növelését is.Az oktatás feladata lesz a német nyelvoktatás a migrációs hátterű diákok számára, de digitális osztálytermeket is létrehoznak majd. A Zöldek által kezdeményezett klímaváltozás elleni harc hangsúlyosan szerepel a kormányprogramban, amely előirányozza, hogy Ausztriának 2040-ig karbonsemlegessé kell válnia   Werner Kogler kiemelte: a Zöldek a kormánykoalícióban való együttműködéssel példát mutatnak Európának. Hozzátette: egyben egy egész Európa számára folytatott kísérletről van szó, azonban érdemes vállalni a kockázatot – tette hozzá. Arról is beszélt: nem volt könnyű a tárgyalássorozat, hiszen a konzervatív ÖVP-t és a Zöldeket más-más programok miatt választották, ugyanakkor „ésszerű és szükséges koalíció” jöhet létre – szögezte le.  Forrás: MTI

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!