Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök támogatásáról biztosította az Egyesült Államokat és Donald Trump amerikai elnököt Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egysége parancsnokának megölése nyomán – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken.
Netanjahu egy nappal lerövidítette görögországi tartózkodását, és már péntek délután visszautazik Izraelbe az iráni vezető megölése miatt kialakult feszült közel-keleti helyzetben.
„
Izraelnek és az Egyesült Államoknak egyformán joga van az önvédelemhez. Kászim Szulejmáni sok amerikai állampolgár és ártatlan ember haláláért felelős, további támadó akciókat tervezett, és Trump elnök mindent elismerést megérdemel, mert határozottan, erővel és gyorsan dolgozott” – mondta az izraeli kormányfő.
„Teljesen az Egyesült Államok oldalán állunk a biztonságért, a békéért és önvédelméért folytatott harcában”
– tette hozzá Netanjahu még elindulása előtt Görögországban, ahol csütörtök este egy megállapodást írt alá az Izraelből Ciprusra és Görögországba vezető, jövőbeni nagyszabású földgázvezetékről.

Putyin és Macron aggodalmát fejezte ki Szulejmáni halálával kapcsolatban
A tábornok és mások mellett Abu Mahdi al-Muhandisz, az iráni támogatású iraki milíciák ernyőszervezetének, a Népi Mozgósítási Erőknek vezetője amerikai légicsapásokban vesztette életét, amelyeket Washington Iránhoz köthető célpontok ellen hajtott végre Bagdadban.
„Mindkét fél (Putyin és Macron) aggodalmának adott hangot Kászim Szulejmáni tábornoknak, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnokának halálával kapcsolatban, aki a bagdadi repülőtér ellen végrehajtott amerikai rakétatámadásban vesztette életét” – áll a Kreml közleményében. A felek megállapították, hogy a rakétatámadás súlyosan kiélezheti a helyzetet a régióban – tette hozzá a Kreml.
A francia elnöki hivatal, az Élysée-palota tájékoztatása szerint Macron szoros kapcsolatban marad orosz hivatali kollégájával az iraki helyzet miatt, hogy elkerüljenek egy újabb, veszélyes feszültségfokozódást, és önmérsékletre szólít fel minden felet. Az orosz államfővel péntek reggel folytatott beszélgetés során Macron megerősítette Franciaország elköteleződését Irak szuverenitása és biztonsága, valamint a régió stabilitása iránt, és arra szólított fel, hogy Irán gyorsan térjen vissza nukleáris kötelezettségei teljes mértékű betartásához, és tartózkodjon a provokációtól – áll a közleményben.
Az orosz védelmi minisztérium közleményében úgy fogalmazott: Szulejmáni meggyilkolása a hadi-politikai helyzet súlyos eszkalációjához vezet a Közel-Keleten, és súlyosan negatív következményekkel jár a nemzetközi biztonság egész rendszerére nézve.
Az amerikai védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a légicsapásokat Donald Trump elnök rendelte el. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteken a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy a csapásméréssel egy küszöbön álló támadásnak vették elejét. Kiemelte, hogy az amerikai hírszerzés információi vezettek a célzott támadáshoz.
Forrás: Hírado.hu
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.