2025. december 22. - Zénó
Időjárás ikon
EUR 387.24 :
USD 330.61 :

Lentner Csaba: Legkésőbb 2021-ig 8-9 százalék lesz a személyi jövedelemadó mértéke

A 2020-as év lesz az első, amelyben a kormány és a piac előrejelzései hasonlóak a gazdasági növekedést illetően, sőt, a piac várakozásai még kedvezőbbek - jelentette ki Szajlai Csaba, a Figyelő főszerkesztő-helyettese Magyarország élőben című műsorunkban az idei gazdasági kilátásokat illetően.Lentner Csaba közgazdász szerint az a kormány által idén is folytatni kívánt adócsökkentése a biztosítéka, hogy az ország növekedési pályán maradjon. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora nem tartja kizártnak az egyszámjegyű személyi jövedelemadó bevezetését sem.„2010-ben a polgári kormánynak az első intézkedése volt, hogy 36 százalékról levitte 16 százalékra a személyi jövedelemadó mértékét, az egy 20 százalékos csökkentés volt. Ennek következtében a lakosság jövedelme, fizetőképes kereslete megemelkedett, ami viszont a vásárlásokat megpörgette, általa pedig a forgalom-típusú adókon lényegében ahhoz a pénzhez, amit elengedett a jövedelemadó ágon hozzá is jutott. Amiről most én beszélek, hogy egy 8-9 százalékos jövedelemadó akár egyébként jövőre is bekövetkezhetne, de 2021-ben mindenképp be kell következhessen, hiszen ez lesz az a löket, amely a magyar gazdaságot a növekedési pályán a versenyképesség, a termelékenység, a hatékonyság, az anyagi érdekeltség vonatkozásában tovább fogja lendíteni.”- mondta Lentner Csaba közgazdász.Forrás: Hírtv

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!