2025. december 22. - Zénó
Időjárás ikon
EUR 387.24 :
USD 330.61 :

Annyira lopnak, hogy 2020-ban még több pénz jut kultúrára

2010-hez képest két és félszer többet fordít a kormány kultúrára: 2019-ben 453 milliárd forintot szánt a területre, idén pedig ez az összeg elérheti az 578 milliárd forintot. Az Eurostat adatai szerint GDP-arányosan Magyarország költi a legtöbbet kulturális beruházásokra, így az Európai Unió éllovasának számít. Az előző évekhez képest idén 500 millióval több támogatást kapnak a budapesti színházak, 30 százalékkal több támogatást a vidéki színházak és a kormány szeretné folytatni a fővárosban a nyugati világ legnagyobb kulturális beruházását, a Liget projektet.2019-ben hazai forrásból megújult a kaposvári Csiky Gergely Színház, 2020-ban pedig több, az ágazathoz tartozó kulturális beruházás fejeződhet be: a többi között megújul a Kertész Imre Intézet, a nyíregyházi Kállay-kúria, a veszprémi Állatkert, és elkészül a Szolnoki Szigligeti Színház és a szolnoki Művésztelep felújítása, átadásra kerül a Lakitelek Népfőiskola beruházásában a Nemzeti Művelődési Intézet új székháza és a komáromi Csillag Erőd is.   Lezárul a Schrammel Imre életművét befogadó kiállítóhely létrehozása Szombathelyen, és a tatabányai József Attila Megyei és Városi Könyvtár megújítására irányuló beruházás. Folytatódnak a Makovecz Imre-program keretében támogatott felújítások. 2020-ban az Emmi felelősségébe tartozó kulturális beruházásokra összesen közel 7 Mrd Ft jut tervezetten. Ezt az összeget tovább növelik a Liget Budapest projekt és a Magyar Állami Operaház, valamint a Modern Városok program kulturális beruházásaira megítélt források.   Az Emmi kulturális államtitkársága 2020-ban is támogatja a keresztény könnyűzenét játszó fiatalok zenei képzését és hangszervásárlását és folytatódik a Lázár Ervin Program is, amely gazdag kulturális lehetőséget kínál az általános iskolába járó diákoknak.   A kulturális tao-támogatást felváltó előadó-művészeti többlettámogatási rendszernek köszönhetően 500 millió forinttal több jutott a budapesti színházaknak, mint a korábbi években. A kormány a vidéki színházaknak mintegy 30 %-kal, a független alternatív színházaknak mintegy 20 %-kal nyújtott több forrást. A táncművészeti szervezetek kétszer, a zeneművészeti szervezetek pedig háromszor több támogatást kaptak, mint az előző évben.Forrás: Magyar Nemzet

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!