Berg Dánielnek az iraki amerikai beavatkozás kapcsán keletkezett információközlési kényszere nem meglepő annak ismeretében, hogy a fiatalembernek a tengeren túli kapcsolatrendszere egyértelműen a Barack Obama és Hillery Clinton fémjelezte demokrata külügyi (vagy egyéb) adminisztrációhoz köthető. Ez a hírhedt „demokráciaexport” szabad csapatait felkészítő, ideológiai és „szakmai alapokon”kinevelő szervezeteket jelenti, amelyeket valamiért három betűvel szoktak rövidíteni arrafelé. Nos, Berg esetében kapcsolt is a relé, és egy kis dolgozat keretében felelevenítette a tanultakat. Az amerikai iskola hatása az is, hogy minden külpolitikai eseményből azonnal belpolitikát kell csinálni, tekintet nélkül a nemzeti érdekekre. Berg Dániel, a Momentum Amerikából ejtőernyőztetett vezéralakja minap terjengős blogbejegyzésben magyarázta el a nemzeti érdekeikre figyelő magyaroknak a haladó logika érveit, hogy mégis miért kellene hazánknak egy háromezer kilométerre határainktól kirobbant világpolitikai konfliktus kellős közepébe beleállni. A probléma csupán annyi, hogy tájékozatlanság, a demagógia és a progresszió összecsapásának első áldozata a logika, a második az értelem, a harmadik pedig a minőség volt. A szerzőben fel sem merül, hogy a magyar érdekekre kellene koncentrálnia, láthatóan csak az amerikai érdekek állnak az érdeklődése középpontjában, pontosabban a hatalomba visszatérni szándékozó demokrata párti barátaihoz fűződő megfelelési kényszer.
Berg Dánielnek az iraki amerikai beavatkozás kapcsán keletkezett információközlési kényszere nem meglepő annak ismeretében, hogy a fiatalembernek a tengeren túli kapcsolatrendszere egyértelműen a Barack Obama és Hillery Clinton fémjelezte demokrata külügyi (vagy egyéb) adminisztrációhoz köthető. Ez a hírhedt „demokráciaexport” szabad csapatait felkészítő, ideológiai és „szakmai alapokon”kinevelő szervezeteket jelenti, amelyeket valamiért három betűvel szoktak rövidíteni arrafelé. Nos, Berg esetében kapcsolt is a relé, és egy kis dolgozat keretében felelevenítette a tanultakat. Az amerikai iskola hatása az is, hogy minden külpolitikai eseményből azonnal belpolitikát kell csinálni, tekintet nélkül a nemzeti érdekekre.

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.