Hosszan tartó, súlyos betegség után hétfőn elhunyt Kiss Eszter, az Index újságírója. 37 éves volt. Az Index a saját halottjának tekinti őt.
Kiss Eszter 1982-ben született Zalaegerszegen. „Tizennyolc évnyi szín, fény és árnyék, illat” – így emlékezett ott töltött éveiről a Mi Vidékünk projekt zalai állomásánál. Budapestre felkerülve magyar-történelem szakon végzett az ELTE-n, az újságíráson kívül foglalkozott család-, épület- és várostörténettel, önkéntesként dolgozott a Budapest100-ban, aktív tagja volt a Fortepan közösségének.
Eszter 2016 óta volt az Indexnél, eleinte az Urbanista blogba írt, majd a Technika-tudomány, később pedig a Kultúra rovat állandó szerzője lett, miközben a hétvégi Fortepan összeállításain is rendszeresen dolgozott. Betegsége ellenére gyakorlatilag haláláig írt cikkeket az Indexre, tavaly már a Mi Vidékünk lelkes munkatársaként is.
Forrás: Index.hu nyomán
(Cikkünk alatt kikapcsoltuk a kommentelési lehetőséget)
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.