Jakab elmondott egy történetet: kiposztolta Facebookra, hogy szerinte meg kell emelni a rendőrök bérét. Erre olyan kommenteket kapott válaszul, hogy "A rendőrökét, micsoda? A rendőrök bérét? Dehát egész nap a trafipax mellett hegyelnek azért, hogy engem büntessenek."
A Jobbik frakcióvezetője ebből a néhány hasonló kommentből azt a konzekvenciát vonta le általánosítva, hogy az egész magyar társadalom ilyen gyűlölködő, sőt magát is gyűlöli.
Szerinte 24 ezer ember meghal a kórházakban és tízezreket lakoltatnak ki az utcára, ezért a magyarok bele fognak pusztulni a Fidesz politikájába.
Azt is elmondta, hogy jelenleg félkegyelmű emberek vezetik az országot, de a Jobbik célja létrehozni egy erős középosztályt, akik nem bízzák ezekre a "félkegyelműekre" az országot.
Jakab az ideológiákat nem tartja fontosnak, a Jobbik a kisembereket, az átlag embereket képviseli. Elmondása szerint ez nem lehet se jobboldali, se baloldali ezért az ő koordináta-rendszerében nincsenek ilyenek, feltehetőleg ezzel előkészítve a DK-val és az MSZP-vel való még szorosabb összefogást.Forrás: Hírháttér Jakab Péter, a Jobbik elnökaspiránsa szerint a Fidesz gyűlöletre építi a politikáját. Állítása szerint a Fidesz a mennyiségnek, a Jobbik pedig a minőségnek politizál. - hangzik el egy általa kedden közzétett videóban. A videó Marcaliban készült egy Jobbik fórumon, 2019-ben.
Jakab elmondott egy történetet: kiposztolta Facebookra, hogy szerinte meg kell emelni a rendőrök bérét. Erre olyan kommenteket kapott válaszul, hogy "A rendőrökét, micsoda? A rendőrök bérét? Dehát egész nap a trafipax mellett hegyelnek azért, hogy engem büntessenek."
A Jobbik frakcióvezetője ebből a néhány hasonló kommentből azt a konzekvenciát vonta le általánosítva, hogy az egész magyar társadalom ilyen gyűlölködő, sőt magát is gyűlöli.
Szerinte 24 ezer ember meghal a kórházakban és tízezreket lakoltatnak ki az utcára, ezért a magyarok bele fognak pusztulni a Fidesz politikájába.
Azt is elmondta, hogy jelenleg félkegyelmű emberek vezetik az országot, de a Jobbik célja létrehozni egy erős középosztályt, akik nem bízzák ezekre a "félkegyelműekre" az országot.
Jakab az ideológiákat nem tartja fontosnak, a Jobbik a kisembereket, az átlag embereket képviseli. Elmondása szerint ez nem lehet se jobboldali, se baloldali ezért az ő koordináta-rendszerében nincsenek ilyenek, feltehetőleg ezzel előkészítve a DK-val és az MSZP-vel való még szorosabb összefogást.Forrás: Hírháttér

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.