Több mint 42 millió abortuszt hajtottak végre 2019-ben világszerte, ezzel ez lett a vezető halálok. – írja a Christian Headlines.Csak összehasonlításképpen, 5 millióan haltak meg dohányzásban, 13 millióan különféle betegségekben ehhez képest a 42 millió brutálisan nagy szám.
A hírhedt amerikai abortuszklinika, a Planned Parenthood ebből 350 ezret vállalt magára 2019-ben, ez rekordnak számít, 2018-ban "csak" 330 ezer volt ez a szám.
A Planned Parenthood legnagyobb hazai támogatója Cseh Katalin és a Momentum Mozgalom.
"A terhességmegszakítások száma érthetetlen, hiszen a több mint 42 millió kisbaba életét erőszakkal tették tönkre édesanyjuk méhében."
– nyilatkozta a LifeSiteNews keresztény portál újságírója Steven Ertelt és Micaiah Bilger.
"Minden meg nem született babának saját DNS-e van, és elszakítják őket az anyjuktól. Az egyedi DNS-ükbe már bele van írva a hajszínük, a magasságuk, a genetikájuk és az is, hogy milyen neműek lesznek. A legtöbb esetben pedig már a szívhangjuk is hallható, amikor elvetetik őket." – tették hozzá az újságírók.
Forrás: Hírháttér
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.