Az aranyért a franciákkal kellett vívni, s a lendület az utolsó mérkőzésre is kitartott. A magyarok vezettek a negyedik párharc után öt tussal, de aztán két vereség következett, ezzel már az ellenfélnél volt az előny egy találattal. Két döntetlen után utolsóként Berta vívott a csapatban olimpiai aranyérmes, egyéniben világbajnok és háromszoros Eb-győztes Yannick Borellel, akit 8-5-re legyőzött, így két tussal, 45-43-ra nyert a magyar csapat.
A férfi párbajtőrözők alaposan megnehezítették a dolgukat azzal, hogy a tavalyi, budapesti világbajnokságon, a nyolcaddöntőben kulcsfontosságú összecsapáson kikaptak az ukránoktól és a 11. helyen végeztek, majd novemberben ugyancsak alulmaradtak – ráadástussal – az ukránokkal szemben és kilencedikek lettek Bernben. Ezzel ugyan versenyben maradtak, de távolodtak az olimpiától, így nagyon fontos volt, hogy ezúttal már ne hibázzanak. Emiatt is rendkívül értékes győzelmet arattak.
A magyar szövetség honlapjának tudósítása szerint „elmondhatatlanul értékes aranyérmet” nyertek a magyarok, 25 pontos hátrányból 11 pontos előnyt kovácsoltak az olimpiai részvételért legnagyobb riválisnak tűnő oroszokkal szemben.
A női tőrözők lengyelországi viadalán, Katowicében négy magyar szerepelt a főtáblán egyéniben. Mohamed Aida – Kondricz Katát legyőzve – illetve Pásztor Flóra és a junior korú Pöltz Anna a legjobb 32-ig jutott. A magyar válogatott, amely a legutóbbi két versenyen hatodik, illetve negyedik lett, s ezzel jelentősen javított korábbi helyzetén, vasárnap, az utolsó előtti pontszerző viadalon nagyot léphet előre Tokió felé.
Forrás: hunfencing.hu