Ugyancsak tartalékot jelentenek a munkanélküliek és a közfoglalkoztatottak, az utóbbiakról szólva Csath Magdolna hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedjenek el.
„A mozgósítás legfontosabb eszköze a képzés, az oktatás” – fogalmazott a szakértő.
Kitért arra is, hogy a keresetek növekedése kétszámjegyű volt a tavaly január–októberi időszakban, de nem egyforma mértékben emelkedtek a bérek, az üzleti szférában sokkal nagyobb volt a növekedés.Forrás: hirado.hu
Magyarországon a 20-64 éves korcsoport átlagos foglalkoztatási rátája 75,5 százalék, meghaladja az Európai Unió által 2020-ra kitűzött 75 százalékos célértéket – mondta Csath Magdolna közgazdász az M1-en, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait elemezve.A szakértő ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy vannak még tartalékok a hazai munkaerőpiacon. Kiemelte a 20 éven aluliakat, akik már nem tanulnak, mint mondta, ebben a korcsoportban az átlagos magyar mutatókhoz viszonyítva még alacsony szintű a foglalkoztatottság, bár az uniós átlaghoz képest nem rosszak az adatok.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.