2025. december 22. - Zénó
Időjárás ikon
EUR 387.24 :
USD 330.61 :

A pécsi városvezetés támogatására is számítanak a homoszexuális felvonulás szervezői

Egy, a világhálón elérhető rádióban nyilatkozva a Pécs Pride egyik szervezője korábban azt mondta, számítanak a pécsi városvezetés támogatására, pécsi és országos cégek kitelepülésére is. Egy másik, szintén internetes adó egyik műsorában ugyancsak téma volt a pécsi homoszexuális felvonulás. - A Pécs Pride pontos dátuma még nem nyilvános, májusban lesz - mondta Hegedűs Martin Alex, az LMBTQ munkacsoport koordináta egy, a világhálón elérhető rádió- és videócsatornán még decemberben. Hozzátette, azért esett májusra a választásuk, mert akkor még itt vannak a városban az egyetemisták, s így őket is el tudják érni. Arra a kérdésre, mi szükség van a pride-ra vidéken, egyebek mellett azt felelte, sok fiatal nem engedheti meg magának, hogy elutazzon a fővárosi rendezvényekre.Közölte azt is, a pécsi városvezetés támogatására is számítanak, valamint pécsi és országos cégek kitelepülésére is, velük már felvették a kapcsolatot. Utóbbiak szerinte jelenlétükkel azt igazolnák, hogy biztonságos és elfogadó környezet tudnak biztosítani a dolgozóiknak. A világhálón egy másik adón, a Smúzban is téma volt a pécsi homoszexuális felvonulás. Ott Székely Szabolccsal (podcaster, content creator) beszélgetett, próbált poénkodni a műsorvezető a pride-ról. Így sikerült, íme, néhány részlet az adásból - csak 18 éven felülieknek! https://youtu.be/cIcGd96qQQw https://youtu.be/mlQRjf88GcgForrás: Pecsiujsag.hu

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!