Az Európai Néppárt frakciója csekély többséggel úgy döntött, azt ajánlja tagjainak, támogassák az Európai Parlament Magyarország és Lengyelország ellen indított jogállamisági eljárását
- közölte Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő Strasbourgban szerdán, a néppárti vita után.
A politikus közölte: a frakció megosztott volt, több delegáció jelezte, nem ért egyet a javaslattal, míg mások támogatták.
A magyar delegáció mellett mások is megfogalmazták, hogy a javaslat baloldali politikai csapda, amely a néppártot nehéz helyzetbe hozza azzal, hogy a magyar és a lengyel ügyet egy határozat keretében tárgyalják – mondta Hidvéghi Balázs.
A csütörtöki szavazáson a néppárt megosztott lesz, de többsége várhatóan támogatni fogja a szocialisták indítványát. A néppárti vitán mások mellett az olasz, a német és a francia képviselők fogalmaztak meg kritikát a baloldali javaslatról, és álltak ki a magyar álláspont mellett
– közölte Hidvéghi Balázs.
Az Európai Parlament Strasbourgban szerdai plenáris ülésén vitázott a jogállamiság magyarországi helyzetéről. Csütörtökön pedig állásfoglalási indítványt kíván elfogadni.
A Magyarország esetében az Európai Parlament által kezdeményezett 7-es cikk szerinti eljárás célja, hogy megállapítsa: fennáll-e a tagállam esetében az uniós alapértékek megsértésének veszélye.
Az EP elsősorban az igazságszolgáltatás függetlensége, a szólásszabadság, a korrupció, a kisebbségek jogai, valamint a bevándorlók és menekültek helyzete miatt fejezte ki aggodalmát.
Forrás: Demokrata
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.