Vágó István és Herényi Károly együtt voltak az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendégei, akik azon versengtek, hogy melyikőjük tud erősebb állítást megfogalmazni a kormányról és annak európai pozíciójáról.Vágó azt állította, hogy a 7-es cikkely szerinti eljárás nem a bevándorláspárti és bevándorlásellenesek összecsapása, hanem az Európa-pártiaké és az euroszkeptikusoké. Továbbment, már a liberális és az illiberális eszmék összecsapását említette, miután megjegyezte, hogy a demokrácia csak liberális lehet.
Herényi bírálta az EP-képviselőket, szerinte járatlanok, és amatőrök abban, ahogy alkalmazzák a 7-es cikkelyt. Szerinte ez azért van, mert senki nem gondolt arra, hogy lesznek olyan
tagállamok - köztük Magyarország - melyek semmibe veszik a demokrácia írott és íratlan szabályait.A korábbi MDF-es képviselő elmondta: jól esett a lelkének, hogy elítélték Magyarországot.
Elmondta, hogy megalázó helyzetbe kerültünk, ez pedig a kormány miatt van, de a kormányt pedig az emberek választják meg,
tehát szerinte végső soron a magyar emberek a hibásak, mert nem tudnak jól szavazni.

Herényi gyurcsányi matekkal kifejtette, hogy a Fidesz 2018-ban 26%-kal szerzett 2/3-ot.
Vágó István szerint a kormány elherdálja a közpénzeket, nincs sajtószabadság, mindent a Fidesz ural.
A bukott kvízprofesszor állítja, hogy az EU-s pénzek nagy része Mészáros Lőrinc zsebében landol. - És Orbán Viktoréban.. tette hozzá Herényi. "Persze, ezek szinonimák." - egészítette ki Vágó.
Herényi jövendölése szerint a Fidesz néhány napon belül ki fog lépni a Néppártból, ezt pedig az EU-ból való kilépés fogja követni.
Vágó szerint mindenki a Fideszen röhög, senki nem hiszi el, hogy önként is távozhatnak a Néppártból, hanem ki fogják rúgni őket.
Végül nagy egyetértésben elmondták, hogy ha Orbán kilép a Néppártból, akkor egy teljesen súlytalan politikussá válik Európában. Szerintük Orbán azon törekvése, hogy Európában meghatározó politikus legyen, teljesen kudarcot vallott.
Forrás: Hírháttér
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.