Szávay István volt jobbikos parlamenti képviselő felesége az újpesti önkormányzatnál kapott jól fizető állást - tudta meg az Origo.
Nem ez az első eset, hogy az ellenzéki politikusok az önkormányzati választáson elért részsikertől megrészegülve saját rokonukat helyezték pozícióba.
Az újpesti önkormányzat hivatalos honlapján elérhető információk szerint Szávayné Séra Magdolna a közbiztonságért, közrendvédelemért városfejlesztésért, és várostervezésért felelős alpolgármesteri kabinet referense lett Újpesten. A politikusfeleség korábban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi referenseként, és az ELTE Márton Áron Szakkollégiumának pályázati referenseként dolgozott, így némileg váratlanul hatott, hogy belépett a politika világába.Szávay felesége Czigler László csapatába került: miután a jobbikos politikus egyéni mandátumot szerzett októberben, politikai alkukat követően a közbiztonságért felelős alpolgármesternek választották. Czigler egyébként jelenleg az újpesti Jobbik vezetője, és korábban azzal került az érdeklődés középpontjába, hogy vezetése alatt kikerült egy rasszista poszt a csoport Facebook-oldalára. A felület kezelői tavaly márciusban arról írtak egy önkormányzati rendezvény kapcsán, hogy "határon túli cigányok árasztják el Újpestet", mert a fideszes városvezetés "idecsődítette a roma vendégeket". Az esetből nagy botrány lett, a történtek miatt Setét Jenő roma aktivista is tiltakozott. Mint ismert, a IV. kerületi Jobbik-csoportban alelnöki tisztséget tölt be az a Szabó Balázs, akit tunéziai turisták megverésével vádolnak a hatóságok.
A hír azért is lehet kellemetlen Szávay Istvánnak, mert a sajtó megtudta, hogy komoly szervezkedésbe kezdett az elnöki székre pályázó Jakab Péter ellen a párton belül. Mint az köztudott, a nem túl jó állapotban lévő Jobbik napra pontosan egy hét múlva tartja tisztújító kongresszusát, ahol sok minden el fog dőlni: többek között az, hogy ki vezeti majd harcba a szervezetet a 2022-es parlamenti választásra, kik lesznek az új elnök segítői, és milyen stratégiával vág neki az új vezetés a soron következő megmérettetésre. A pártviszály oda vezethető vissza, hogy míg az ideológiamentességet hirdető Jakab a totális összeborulást támogatja, addig Szávay és köre feltételeket támasztana az ellenzéki együttműködés során, és meghagyná önálló entitásnak a pártot. Ami összeköti őket:
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.

Forrás: ujpest.hu