2025. december 25. - Eugénia
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Az Európai Néppárt elnöke február elején teszi közzé értékelését

Az Európai Néppárt (EPP) elnöke bejelentette hétfőn, hogy a pártcsalád február elején esedékes politikai közgyűlésén teszi közzé a Fidesz magyar kormánypárt tevékenységének vizsgálatára létrehozott háromfős testület jelentésével kapcsolatos értékelését.
Donald Tusk a Herman Van Rompuy, Wolfgang Schüssel és Hans-Gert Pöttering által alkotott testülettel tartott találkozóját követően a Twitter közösségi portálon azt írta, az általuk készített jelentés értékelését azt követően mutatja be az EPP (február 3-4-i brüsszeli) tanácskozásán, hogy tanácskozott a pártcsalád vezetőivel. Az EPP politikai közgyűlése tavaly március 20-án a néppárt elnökségének és a Fidesznek a megegyezése alapján határozott a Fidesz tagságának felfüggesztéséről a párt kritikus álláspontja és a pártcsalád alapvető értékeinek állítólagos megsértése miatt. Arról is határoztak, hogy megvizsgálják a magyarországi helyzetet és a Fidesz tevékenységét. A vizsgálatra háromfős testületet hoztak létre, amelyet Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke vezet, további tagjai pedig Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi elnöke. Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a 2019. márciusi ülést követő nemzetközi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a Fidesz egyoldalúan függeszti fel jogainak a gyakorlását az Európai Néppártban az EPP által felkért háromtagú bizottság jelentésének elkészültéig. Azt közölte: a Fidesz is felállította a maga „három bölcs emberének bizottságát” – amely tárgyal a néppárt delegáltjaival -, és tőlük várja majd azt a jelentést, amelyet letesznek a Fidesz asztalára az európai parlamenti választás után arról: hogyan alakítsák az EPP és a Fidesz viszonyát, van-e helye a néppártban a Fidesznek, milyen néppártban van helye, és abban mit kell képviselnie a Fidesznek.
Forrás: Demokrata

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!