A Demokratikus Koalíció felhívja a figyelmet, hogy a magyar focira már így is bődületes mennyiségű közpénzt szórnak el, stadionépítés és focistafizetések címszó alatt. Az, hogy a várost szétverő ultrákat közel annyi pénzből kísérgetik, mint amennyibe Erdogan török elnök látogatása került, egyenesen abszurd.
Mi, európai magyarok tiltakozunk a pénzszórás és az agresszív szurkolók pátyolgatása ellen - jelent meg egy írás Varju László nevével.Vadhajtasok.hu Az Országos Rendőr-Főkapitányság közlése szerint tavaly több, mint 150 millió forintba került az, hogy a rendőrök különböző focimeccsek után kordában tartsák az ultrákat. A feszültséget utcai harccal levezető drukkerek egyébként azóta is szabadlábon vannak - áll a közlemény a DK hivatalos oldalán.
A Demokratikus Koalíció felhívja a figyelmet, hogy a magyar focira már így is bődületes mennyiségű közpénzt szórnak el, stadionépítés és focistafizetések címszó alatt. Az, hogy a várost szétverő ultrákat közel annyi pénzből kísérgetik, mint amennyibe Erdogan török elnök látogatása került, egyenesen abszurd.
Mi, európai magyarok tiltakozunk a pénzszórás és az agresszív szurkolók pátyolgatása ellen - jelent meg egy írás Varju László nevével.Vadhajtasok.hu

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.