2025. december 25. - Eugénia
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Macron rendőrei nem használják többet a súlyos sérüléseket okozó robbanó könnygázgránátokat

Christophe Castaner francia belügyminiszter bejelentette, hogy a rendőri erők nem használják többet tömegoszlatáshoz azt a típusú könnygázgránátot, amely újra és újra súlyos sérüléseket okoz a tüntetőknél.A kormányellenes sárgamellényesek 2018. november 17. óta tüntetnek hétvégénként Emmanuel Macron államfő lemondását követelve, és rendszeresen kifogásolják a rendőri túlkapásokat, illetve azt, hogy a rendőri erők súlyos sérüléseket okozó gumilövedéket és oszlató gránátokat vetnek be ellenük. A rendőri erőszakról készült felvételeket az országos televíziók is bemutatták.A francia kormány, amely sokáig visszautasította, hogy rendőri túlkapások történtek volna, az elmúlt napokban hangnemet váltott, példás magatartásra, valamint az erő arányos és visszafogott használatára kérte a rendőrséget.
Megtörtént jó néhány hónappal ezelőtt, hogy a rendőrök kénytelenek voltak gránátokat használni egy fenyegető helyzetben, és a tüntetők, akik szándékosan kézbe vették a gránátokat, súlyosan megsérültek
– mondta a belügyminiszter a France3 közszolgálati televízióban.
Ezért úgy vélem, hogy be kell hogy vonjuk a GLI-F4 típusú könnygázgránátokat a rendőri használatból
– tette hozzá.Ebben a típusú, 17,8 centiméter hosszú és 5,6 centiméter átmérőjű, alig 190 grammos gránátban robbanóanyag is található, amely erős hanghatást vált ki, és a könnygáznak löketet ad. Rendőrségi magyarázatok szerint a hármas hatás célja az, hogy egy csoport által megtámadott és bekerített ember, gyorsan ki tudjon szabadulni a helyzetből. A gránát a robbanóanyag miatt veszélyes, 26 gramm TNT-t tartalmaz.
Egy belső rendőrségi jelentés szerint, amelyet rendszeresen idéznek jogvédő szervezetek, Franciaország az egyetlen európai ország, amely továbbra is használja a robbanóanyagot a rendfenntartásokhoz.
Az Emberi Jogok Ligája nevű szervezet keresetét – amely a robbanógránátok és a gumilövedékek rendőrségi használatának betiltását kezdeményezte – 2019 júliusában az Államtanács visszautasította. Azóta viszont Emmanuel Macron utasította a belügyminisztériumot, hogy a lehető leggyorsabban módosítsa a rendfenntartó erők tevékenységének ellenőrzését.Így robban fel a GLI-F4-es gránát: [embed]https://youtu.be/RT8hRoru6iQ[/embed]Forrás: 888.hu

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!