"szeretjük Európát, csak az Európai Uniót utáljuk”
A londoni parlament toronyórájának világhíres harangja, a Big Ben hangjával búcsúzott az Európai Uniótól az Egyesült Királyság - igaz, hogy a harangjáték felvételről szólt.
A 161 éves szerkezetet - amelynek harangjátéka legalább olyan híres, mint maga az óra -, valamint az órának és a harangnak otthont nyújtó, jelenleg teljesen felállványozott Erzsébet-tornyot 29 millió fontos (11,5 milliárd forintos) költségvetéssel négy évig tartó rekonstrukciónak vetik alá. A munkálatok várhatóan 2021 tavaszáig tartanak. Boris Johnson miniszterelnök a BBC televíziónak nyilatkozva a minap elmondta, hogy 500 ezer fontba kerülne a Big Ben soron kívüli megszólaltatása a Brexit pillanatában. Ezután állampolgári kezdeményezés indult a pénz összegyűjtésére közösségi finanszírozás formájában, de a Big Ben végül nem szólalt meg pénteken brit idő szerint 23 órakor, közép-európai idő szerint éjfélkor, amikor az Egyesült Királyság 47 év és egy hónap tagság után kilépett az Európai Unióból. A harangjáték azonban így sem maradt el: péntek éjjel egy visszaszámláló digitális órát vetítettek a kormányfői hivatalnak otthont nyújtó Downing Street falaira, majd a Brexit pillanatában ezt felváltotta a Big Ben vetített képe, amelyet az óra harangjának tizenegy kongatása kísért, felvételről. Utána a brit lobogó stilizált képét vetítették a Downing Street falára.
