Nagyjából egymillió szexrabszolga élhet Nagy-Britanniában. Sarah Champion, Rotherham parlamenti képviselőjének ezen becslése nagy visszhangot váltott ki néhány éve.
Ugyanerről szólt Peter McLaughlin Könnyű préda című könyve is, amely a brit gyermekeket tömegesen megerőszakoló muszlim migráns bandákkal foglalkozott. Ebből a könyvből megtudható, hogy az esetek nagyon nagy része azért maradt rejtve, mert az alkoholhoz és droghoz szoktatott kiskorúak senkinek sem mertek beszélni róla.
Tavaly nyáron 41 férfi és 3 nő ellen azért kezdődött el az eljárás, mert négy egykori kislány, immár felnőtt nőként hajlandó volt vallomást tenni ellenük. Így lehet az, hogy a legidősebb gyanúsított férfi már 83 éves, a legfiatalabb is már 39 volt.
Őket Kirklees, Bradford, Leeds és West Yorkshire más részein tartóztatták le. Röviddel előtte számolták fel a rotherhami, főként pakisztáni migránsokból álló bandát, akik éveken át erőszakolták, zaklatták a fiatal fehér lányokat.
Korábban már beszámoltak arról, hogy 1510 lány és nő vált áldozattá, és akkor 110 migráns hátterű gyanúsított került a rendőrség látókörébe, úgy, hogy a rendőrök a bejelentések egy részét el sem hitték.
Ilyen megdöbbentő számok után talán "bagatellnek" tekinthető, hogy kiderült: a skóciai Glasgow-ban legalább 44 nemi erőszakot titkolt el a rendőrség.
A tettesek már rács mögé kerültek. Mind menedékkérő migránsok voltak, mégpedig kurd, afgán, egyiptomi, marokkói, török, pakisztáni és iraki férfiak. Volt olyan lány, akit 28-an, volt akit 23-an is megerőszakoltak. A Daily Mail című brit lap oknyomozása során kiderült, hogy a banda 19 tagját már elítélték, de egyelőre titok, hogy kik voltak ők és hány évet kaptak. Merthogy ez egy régebbi, 2016-os ügy, amelynek részleteit azóta is a glasgow-i gyermekvédelmi bizottság archívumában tárolják.
Akkoriban a gyanúsítottak közül 22 Glasgow-ban élt, további nyolc pedig még mindig valahol az Egyesült Királyságban él. Közben 14 személyt kiutasítottak, egy kiutasításra vár, egy pedig börtönben van. A rendőrök "zavaró taktikát" alkalmaztak, beleértve a hírszerzés, a rejtett megfigyelés, a pénzügyi és az életmód profilok elkészítését, a gyanúsítottak társainak, a járműveik mozgásának figyelembevételével – árulta el Sarah Taylor nyomozó-felügyelő.
Arra a kérdésre, hogy miért nem hozták nyilvánosságra a Cerrar kódnevű műveletet, egy rendőrségi forrás azt válaszolta, hogy meg akarták védeni az áldozatokat, és titokban akarták tartani a vizsgálati módszereiket.
Forrás: V4NA nyomán Volt olyan lány, akit a bandába szerveződött 55 gyanúsított közül 28-an is megerőszakoltak. A tettesek, kurd, afgán, egyiptomi, marokkói, török, pakisztáni és iraki migráns férfiak, akik feltehetően valamennyien ismerték egymást .
Nagyjából egymillió szexrabszolga élhet Nagy-Britanniában. Sarah Champion, Rotherham parlamenti képviselőjének ezen becslése nagy visszhangot váltott ki néhány éve.
Ugyanerről szólt Peter McLaughlin Könnyű préda című könyve is, amely a brit gyermekeket tömegesen megerőszakoló muszlim migráns bandákkal foglalkozott. Ebből a könyvből megtudható, hogy az esetek nagyon nagy része azért maradt rejtve, mert az alkoholhoz és droghoz szoktatott kiskorúak senkinek sem mertek beszélni róla.
Tavaly nyáron 41 férfi és 3 nő ellen azért kezdődött el az eljárás, mert négy egykori kislány, immár felnőtt nőként hajlandó volt vallomást tenni ellenük. Így lehet az, hogy a legidősebb gyanúsított férfi már 83 éves, a legfiatalabb is már 39 volt.
Őket Kirklees, Bradford, Leeds és West Yorkshire más részein tartóztatták le. Röviddel előtte számolták fel a rotherhami, főként pakisztáni migránsokból álló bandát, akik éveken át erőszakolták, zaklatták a fiatal fehér lányokat.
Korábban már beszámoltak arról, hogy 1510 lány és nő vált áldozattá, és akkor 110 migráns hátterű gyanúsított került a rendőrség látókörébe, úgy, hogy a rendőrök a bejelentések egy részét el sem hitték.
Ilyen megdöbbentő számok után talán "bagatellnek" tekinthető, hogy kiderült: a skóciai Glasgow-ban legalább 44 nemi erőszakot titkolt el a rendőrség.
A tettesek már rács mögé kerültek. Mind menedékkérő migránsok voltak, mégpedig kurd, afgán, egyiptomi, marokkói, török, pakisztáni és iraki férfiak. Volt olyan lány, akit 28-an, volt akit 23-an is megerőszakoltak. A Daily Mail című brit lap oknyomozása során kiderült, hogy a banda 19 tagját már elítélték, de egyelőre titok, hogy kik voltak ők és hány évet kaptak. Merthogy ez egy régebbi, 2016-os ügy, amelynek részleteit azóta is a glasgow-i gyermekvédelmi bizottság archívumában tárolják.
Akkoriban a gyanúsítottak közül 22 Glasgow-ban élt, további nyolc pedig még mindig valahol az Egyesült Királyságban él. Közben 14 személyt kiutasítottak, egy kiutasításra vár, egy pedig börtönben van. A rendőrök "zavaró taktikát" alkalmaztak, beleértve a hírszerzés, a rejtett megfigyelés, a pénzügyi és az életmód profilok elkészítését, a gyanúsítottak társainak, a járműveik mozgásának figyelembevételével – árulta el Sarah Taylor nyomozó-felügyelő.
Arra a kérdésre, hogy miért nem hozták nyilvánosságra a Cerrar kódnevű műveletet, egy rendőrségi forrás azt válaszolta, hogy meg akarták védeni az áldozatokat, és titokban akarták tartani a vizsgálati módszereiket.
Forrás: V4NA nyomán

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.