2025. december 25. - Eugénia
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Szerbia: Ötezer lakosú településre nyolcszáz migránst költöztetnek

A kelet-szerbiai Veliko Gradište község mintegy 17 ezer lakost, az azonos nevű település pedig 5 ezer lakost számlál.Erre a településre a 2022. évig nem kevesebb mint nyolcszáz migránst költöztetnek. A szerb munkaügyi miniszter és a Német Fejlesztési Bank illetékesei megállapodást írtak alá a migránsválság által sújtott szerbiai községek szociális infrastruktúrájának bővítéséről. Húszmillió eurós projektról van szó, azzal, hogy a németek mintegy 11 millióval, Szerbia (vagyis az adófizető polgárok, tehát mindannyian) pedig közel 9 millióval járul hozzá.A toloncegyezmény alapján Nyugatról Szerbiába visszajuttatott illegális bevándorlók elhelyezéséről van szó. Veliko Gradište esetében ez azt jelenti, hogy

a nyolcszáz migráns fele 2022-ig a helyi kaszárnya épületében kap helyet, a többieket pedig a megüresedett házakba költöztetik.

Ezt kész tényként, tehát kérdőjel nélkül közölte a Veliko Gradište helyi portálja, a tpknews.com. Aligha kétséges, hogy

a szerb rezsim ugyanezt a mintát akarja alkalmazni egész Szerbia, valamint Délvidék területén is.

Forrás: Délhír

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!