A kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S), a Demokrata Párt (PD), az Élő Olaszország (IV) és a többi kisebb baloldali párt, korábbi bejelentéseik szerint Matteo Salvini mentelmi jogának megvonására szavaztak. Az olasz parti őrség Gregoretti nevű hajója fedélzetén érkezett 131 migráns tavaly július végén öt napig nem kapott engedélyt a partraszállásra, csak miután más EU-tagállamok vállalták átvételüket. Az ügyészség szerint Salvini “túszul ejtette” a migránsokat korlátozva személyi szabadságukat, visszaélt hivatali hatalmával, megsértette a nemzetközi konvenciókat.
Matteo Salvini felszólalásában kijelentette, hogy belügyminiszterként, olaszként és emberként is Olaszország határvédelmét és biztonságát tartotta kötelességének. Hangsúlyozta, hogy a baloldali kormánytöbbség bírósági üggyel akarja őt politikailag ellehetetleníteni.Forrás/fotó: MTI Az olasz kormánytöbbség megszavazta a volt belügyminiszter, Matteo Salvini, az ellenzéki Liga és a jobbközép koalíció vezetője mentelmi jogának megvonását a római felsőházban kedden tartott voksoláson. Salvini bejelentette, hogy készen áll bíróság elé állni az olaszországi határok védelméért.
A kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S), a Demokrata Párt (PD), az Élő Olaszország (IV) és a többi kisebb baloldali párt, korábbi bejelentéseik szerint Matteo Salvini mentelmi jogának megvonására szavaztak. Az olasz parti őrség Gregoretti nevű hajója fedélzetén érkezett 131 migráns tavaly július végén öt napig nem kapott engedélyt a partraszállásra, csak miután más EU-tagállamok vállalták átvételüket. Az ügyészség szerint Salvini “túszul ejtette” a migránsokat korlátozva személyi szabadságukat, visszaélt hivatali hatalmával, megsértette a nemzetközi konvenciókat.
Matteo Salvini felszólalásában kijelentette, hogy belügyminiszterként, olaszként és emberként is Olaszország határvédelmét és biztonságát tartotta kötelességének. Hangsúlyozta, hogy a baloldali kormánytöbbség bírósági üggyel akarja őt politikailag ellehetetleníteni.Forrás/fotó: MTI

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.