Vadhajtások

Ámokfutást rendez Vácott az ellenzék: kisgyermekes családot lakoltatnának ki a székely zászló miatt

A balliberális oldal a választások előtt mást se hangoztatott, mint hogy ők minden kilakoltatást megállítanak, új bérlakásokat fognak biztosítani, még több szociálisan rászoruló lakhatásáról fognak gondoskodni. Természetesen hatalomra kerülve nem csak a politikai pozíciók bővítésében és a városi cégek alkalmazottainak elhallgattatásában („szájzár rendelet”), de a lakásbérlők esetében is az ellentétét cselekszik annak, mint amit ígértek.

A bérlő önkormányzati alkalmazott volt, és a választások után kifogást emelt amiatt, hogy az új vezetés hatalomba lépésekor eltűnt a székely zászló a polgármesteri hivatal homlokzatáról. Ugyan a tiltakozás miatt a zászló visszakerült, de nem felejtették el, hogy kinek volt ellenvéleménye az ügyben, tudtára adták, hogy nemkívánatos személy. Teljesen ellehetetlenült, munkaviszonya megszűnt.

Az 50 négyzetméteres lakás bérleti jogviszonyát évenként kell meghosszabbítani. Ezzel eddig semmilyen gond nem volt, automatikusan megadták, tekintve, hogy a bérlőnek semmiféle hátraléka, be nem fizetett elmaradása nincs. A tél közepén azonban váratlanul felszólították, hogy a családjával együtt haladéktalanul, de legkésőbb 15 napon belül hagyják el a lakást.

A Vadhajtások nem hitt a szemének, amikor a fenti képen megláttuk Fehér Zsolt nevét. Fehér jobbikos és pár évvel ezelőtt még a radikálisabb vonalon mozgott. Ma ott tart, hogy ő lakoltatna ki olyan embert Vácott, aki felemelte a szavát, hogy lekerült a székely zászló.

Meg is mutatnánk, jegyezze meg mindenki ennek a szarházinak a pofáját.

Fehér Zsolt

A levélben nem az esetleges további segítség lehetőségeiről tájékoztatják a nyilván bajban levő családot, hanem inkább fenyegetően azt írják, hogy ha nem megy békés úton a kiürítés, akkor „igényünket jogi úton fogjuk érvényesíteni.” Emberi hang és segítségnyújtás sehol. Hiába a szép szavak Matkovich Ilonától, a valós működés semmilyen humánumot nem ismer, akár egy kisgyerekes, rendesen fizető lakásbérlő családot is hajléktalanná tesz.

Úgy látszik, a váci baloldali szivárványos városvezetés a migránsoknak több szociális juttatást adna, mint a váci embereknek. Hiába a kampányban a nagy ígéretek, a valóság kiábrándító. Hiába ígértek kevesebb alpolgármestert, még több is lett, hiába ígértek nagyobb átláthatóságot és szabadságot, helyette „szájzár rendelettel” cenzúrázzák az önkormányzati cégek munkatársainak még a facebook bejegyzéseit is. És miközben saját bizottsági pótlékaikat háromszorosára emelték, szívtelenül, a tél közepén tennének utcára egy általános iskolás gyereket és szüleit.

Váconline nyomán Vadhajtások