Életének első négy évtizedében több külföldi városban is tanult és alkotott, többek között Lipcsében, Berlinben és Párizsban.
A második világháború után, 1948 augusztusában a fenyegető diktatúra miatt családjával elhagyta az országot, előbb Olaszországban, majd 1952-ben New Yorkban telepedett le, az amerikai állampolgárságot 1957-ben kapta meg. Az 1956-os felkelés hírére Münchenbe ment, a magyarországi eseményeket a Szabad Európa Rádióban kommentálta.
1967-től az olaszországi Salernóban élt, 1980-ban költözött vissza a tengerentúlra, a kaliforniai San Diegóba. A nyugati magyarság irodalmi csoportosulásaiban nem vett részt, utolsó éveit teljes visszavonultságban töltötte.
https://www.youtube.com/watch?v=QrlXzxf5lro
Személyes életét sorscsapások árnyékolták be: elveszítette testvéreit, 1986-ban a feleségét, majd 1987-ben nevelt gyermeküket is. 1989. január 15-én írta utolsó naplóbejegyzését:Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje.
Márai Kassától a Csendes-óceánig jutott,
de a magyar nyelv maradt a hazája, minden művét az anyanyelvén írta.
Szemlélete, világfelfogása, értékrendszere a polgári hagyományban gyökerezett, amelynek értékeit egész életében megalkuvás nélkül védelmezte. Költőként indult, regényeivel, elbeszéléseivel, esszéivel mégis a magyar próza egyik mesterévé vált, színművei, hangjátékai is sikert arattak. A harmincegy évvel ezelőtt meghalt Márai Sándorra a Halotti beszéd című versével emlékezünk, melyet Perjés János szaval el.Olyan világ jön,amikor mindenki gyanús, aki szép.És aki tehetséges.És akinek jelleme van…
A szépség inzultus lesz.A tehetség provokáció.És a jellem merénylet!…
Mert most ők jönnek…A rútak.A tehetségtelenek.A jellemtelenek.
És leöntik vitriollal a szépet.Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget.Szíven döfik azt, akinek jelleme van.
Forrás: 888.hu