2026. január 13. - Veronika
Időjárás ikon -4° -4°
EUR 386.07 :
USD 330.48 :

Brüsszel szocialista polgármestere sportcsarnokká alakíttatja át a Xavéri Szent Ferenc-templomot

A belga főváros önkormányzata úgy döntött, sportcsarnokká alakít át egy templomot az egyre növekvő muszlim népesség által lakott Anderlecht kerületben.  A tizenkilenc kerület közül, amely Brüsszel régióját alkotja, Anderlecht jelentős muszlim népességgel rendelkezik, amelynek nagy része Észak-Afrikából érkezett. Ennek fényében Anderlecht szocialista polgármestere, Eric Tomas úgy döntött, hogy a Cureghem körzetben található Xavéri Szent Ferenc-templomot sportcentrummá alakíttatja át.A politikus azzal magyarázta döntését a helyi újságban, hogy a népesség összetétele radikálisan megváltozott, és a realitáshoz annak kívánalmaival együtt alkalmazkodni kell.Forrás: Magyar Fórum

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!