Reggel rövid hírben számolt be róla az MTI, hogy a török kormánypárt szóvivője bejelentette: országa tartalékai kifogytak, nem bírja már tovább a határon tartani a migránsokat, ám már a hírrel párhuzamosan szállingózni kezdtek a videók olyan migránscsoportokról, akik százával sétálnak egy-egy kelet-törökországi autópályán, vagy minden további következmény nélkül lépik át a szír-török határt.Azonban a szóvivő magyarázata nem igazán cseng össze azzal, hogy korábban az ország kapacitásának hiányára, illetve a helyzet súlyosbodására hivatkoztak.A helyzet viszont reggel óta még tovább súlyosbodott:
Törökország azóta indoklással is előállt:A gyilkos rezsim és a támogatói a lehető legnagyobb árat fogják fizetni azért, hogy hátba szúrtak minket.
a hír futótűzként terjed az interneten a migrációs csoportokban, emiatt egyre többen és többen indulnak meg, és meglepve tapasztalják, hogy a törökök valóban nem tesznek semmit sem annak érdekében, hogy feltartóztassák őket.
A baloldali média amúgy hozza a formáját: nagyjából úgy 12 óra késéssel, miután már szó szerint és literálisan is az egész internet ezen pörög a nagy nyugati lapoktól kezdve a 9gagig, a magyar baloldali média is beszámolt „néhány száz” migránsról, akik elérték az ország nyugati határát.